Lehullt a lepel: ők az Exatlon Hungary második évadának Bajnokai

Exatlon Hungary Palik László TV2 Dominikai Köztársaság Bajnokok Exatlon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2020. januárjában szintet lép az Exatlon Hungary. A TV2 sikerműsorának új évada ismét a Dominikai Köztársaságból jelentkezik, de új helyszínen, még látványosabb és nehezebb pályákon szállnak versenybe a Bajnokok és Kihívóik. Az Exatlon Hungary műsorvezetője ezúttal is Palik László lesz, a küzdelem pedig 30 millió forintért zajlik, mivel az embert próbáló verseny végén a női és férfi győztes 15-15 millió forinttal lesz gazdagabb.

Az Exatlon Hungary sikertörténete idén januárban indult Palik László műsorvezetésével. Az első évad megmozgatta az egész országot. A második évad epizódjai szintén a Dominikai Köztársaságban forognak, de új helyszínen, az eddigieknél még látványosabb és embert próbáló pályákon küzdenek meg a Bajnokok és Kihívók.

Az Exatlon Hungary főnyereménye 20 millió forintról 30 millió forintra nőtt.

A nézői visszajelzéseket figyelembe véve 2020-ban két, egy női és egy férfi győztese lesz az Exatlon Hungary-nek, mindkettőjük 15-15 millió forintot vihet majd haza.

Az Exatlon Hungary Bajnok csapatában ezúttal is olimpiai és világbajnok sportolók kaptak helyet. Dominikán harcba száll Csollány Szilveszter, olimpiai- világ- és Európa-bajnok tornász

Forrás: TV2

Dr. Busa Gabriella, háromszoros kick-boksz világbajnok; Tóth Dávid, olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakos; Korok Fatima, szabadtüdős mélymerülő világbajnok; Kempf Zozo, freestyle BMX világbajnok; Poór Brigitta, világ- és Európa-bajnok tereptriatlonista; Kótai Mihály, profi ökölvívó világbajnok és Kocsis Alexandra, Arnold Classic győztes bikini fitness versenyző.

Forrás:TV2

Az Exatlon Hungary második évadában visszatér Gelencsér Timi is, a tavalyi Bajnok csapat legeredményesebb női versenyzője, aki ezúttal nem a pályán, hanem a pálya mellett jut szerephez. Timi közvetlenül a futamok után faggatja majd a versenyzőket, és az Exatlon Hungary riportereként a műsor weboldalán és social media felületein közelebb hozza az Exatlon világát a nézőkhöz. A www.tv2.hu/exatlonoldalon az adások visszanézésén túl a sikerműsor rajongói extra tartalmakat és a versenyzők statisztikáját is megtalálják majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.