Gálvölgyi János furcsán viselkedett: egy portás buktatta le a színészt

Forrás: VIASAT3/Birtalan Zsolt -
Gálvölgyi János színész gyakorlás viselkedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A művészt az egyik színház portása szúrta ki az utcán, amint éppen magában beszélt.

Tegnap este bemutatták Gálvölgyi János főszereplésével a Végszó című darabot. A siker borítékolható volt, azonban a felkészülés okozott egy kis nehézséget, ugyanis a hétköznapokban alig tudta elválasztani a munkát a magánélettől. Ezt pedig többen is kiszúrták.

„Pont a napokban mondta Dorka lányom, a Hatszín Teátrum portás nénije mesélte neki, hogy látott, ahogy magamban beszélek. Erre a lányom: Ismerem apámat, még nincs olyan állapotban, hogy magában beszéljen! Valószínűleg akkor láthatott, amikor a szerepemet gyakoroltam"

– mondta a Pótszékfoglaló interjújában Gálvölgyi, majd hozzátette: sokszor annyira belefeledkezik a munkába, hogy a családja mellett sem képes pihenni.

Forrás: VIASAT3/Birtalan Zsolt

„A napokban ültünk a családdal, beszélgettünk, hirtelen visszakérdeztek engem, aki nem is reagáltam rögtön, mert pont egy monológot sulykoltam magamba. Az ember nem kapcsol ki... Még akkor se kapcsol ki, amikor este vége van az előadásnak már..." – jelentette ki a színész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.