Járt a rendőrségen, de nem tett feljelentést az a nő, akit később megölt az élettársa

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság halál rendőrség feljelentés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Járt a rendőrségen, de nem tett feljelentést az a nő, akit később megölt az élettársa Mélykúton.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy egy férfi megölte élettársát Mélykúton szerda késő este, majd magukra gyújtotta a házat. A tűzoltók kivitték őket az égő ingatlanból, majd a gyanúsítottat életveszélyes sérülésekkel kórházba vitték.

Az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított büntetőeljárást.
A megyei hírportál, a baon.hu meg nem erősített információi szerint az áldozat a húgához menekült szerda este élettársa elől, akivel otthonukban összevesztek. A férfi azonban követte őt, és folytatódott a veszekedés.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök esti közleményében azt írta: a nő a bűncselekmény elkövetése előtt néhány órával elment a Jánoshalmi Rendőrőrsre, ahol segítséget kért a rendőröktől.

Járt a rendőrségen, de nem tett feljelentést az a nő, akit később megölt az élettársa (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

Azt mondta, hogy barátjával - aki ideiglenesen lakik nála - megromlott a viszonya, féltékenysége miatt vitatkoznak, és a férfi többször megfenyegette, ezért azt szeretné, ha elhagyná a házát.
A nő közölte, hogy barátja fizikailag nem bántalmazta, ezért nem kérte eljárás megindítását, csak azt szeretne volna elérni, hogy költözzön el tőle. A rendőrök tájékoztatatták, hogy zaklatás miatt feljelentést tehet élettársa ellen, de a nő nem élt ezzel a lehetőséggel.
Ezt követően az egyenruhások szolgálati gépkocsival lakására vitték a nőt. Megérkezésükkor nem volt otthon a férfi. A nő úgy döntött, hogy az éjszakát testvérénél tölti gyermekeivel.
A rendőrök ismét felhívták a figyelmét, hogy megteheti a feljelentését, amire ismét azt a választ kapták, hogy gondolkodik rajta. Ezután a rendőrök elvitték a nőt és gyerekeit a testvéréhez, ahol később a bűncselekmény történt.
A gyanúsítottat a kórházban csütörtök este kihallgatták a nyomozók. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. Őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására - írta a rendőrség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.