Horrorisztikus: hetekig élt férje holttestével egy lakásban a zavart nő

halál horror holttest tragédia meghalt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csepeli lakóház egyik emeletén élő házaspár férfi tagja, A. Ferenc feltehetőleg karácsony előtt hunyt el, felesége azonban hetekig úgy létezett mellette, mintha még élne.

A Ripost utánajárt, mi történt Csepelen.

„A rendőrök a 60 év körüli A. Ferencéknél jártak, ugyanis a lányuk – aki a szüleihez érkezett aznap karácsonyozni – kihívta őket. Mi már hetek óta nem láttuk az idős házaspárt, de nem gondoltuk, hogy bármi baj lehet. Arra meg végképp nem, amit ezután hallottunk.

Állítólag Feri meghalt. De ez még hagyján! Állítólag hetekkel ezelőtt hunyt el, a teste a padlón feküdt, és a kicsit zavart felesége ott élt hetekig, a holttestel egy lakásban!"

"Hetek óta súlyos, nehéz szagot érzünk, ami bejött a lakásunkba is...Iszonyúan kellemetlen volt, de nem tudtuk, honnan jöhet.

Miután kiderült, nagyon megijedtünk. Korábban próbáltunk segíteni a házaspárnak, de ők nem kértek belőlünk. Így gondoltuk, most nem zaklatjuk őket... Aztán karácsonykor megtudtuk, hogy mi történt Ferivel. A lánya elvitte magához Győrbe az asszonyt, így már ő sincs egyedül, üres a ház. De a lakást nem hiszem, hogy kitakarították, mert még mindig nagyon kellemetlen szag árad ki onnan. Ezért a szomszédokkal közösen dezodorokkal körbe fújtuk az ajtót, hogy elviselhető legyen a levegő"

– áulta el a lakásban élő férfi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.