VV Fanni-ügy: a vádlott, B. László egykori cellatársa mindenről kitálalna

Forrás: RTL Sajtóklub -
hottest cellatárs B. László VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Fanni meggyilkolásának egyetlen vádlottja B. László. Az ő egykori cellatársa azt állítja, számos hasznos információ birtokába jutott, amíg egy fogdában voltak, de nem adja ingyen: ezt kéri érte. 

VV Fanni eltűnését és meggyilkolásának ügyét egy váratlan levél oldhatja meg, amit az ügy egyetlen vádlottjának egykori cellatársa írt. Az elítélt azt állítja, számos hasznos információ birtokába jutott azalatt, míg egy fogdában voltak B. Lászlóval, például arról, hol van a lány holtteste.

VV Fanni ügye két év után talán megoldódik Forrás: RTL Sajtóklub

Persze az informácikat nem adja ingyen, cserébe azt kéri, engedjék el a börtönbüntetését. B. László azonban azt állítja, soha nem ült együtt olyan nevű férfival, akitől a levél származik.

A Fővárosi Főügyészség az első tárgyalási napon a vádirat ismertetését követően életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta azzal a kitétellel, hogy a vádlott legkorábban 30 év múlva szabadulhasson - írja a Blikk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.