Elhunyt Dunavölgyi Péter, a Magyar Televízió egykori munkatársa

Forrás: Shutterstock -
halál Magyar Televízió Dunavölgyi Péter gyász
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Dunavölgyi Péter, a Magyar Televízió volt munkatársa.

Hosszan tartó betegség után csütörtök hajnalban elhunyt Dunavölgyi Péter, a Magyar Televízió volt munkatársa - közölte az elhunyt családja az MTI-vel.

Dunavölgyi Péter 1951-ben született, 1971-től dolgozott a Magyar Televíziónál, előbb külsős felvételvezető volt a Híradó Főszerkesztőségen, majd 1972 januárjától belsős munkatársként felvételvezető. Később a Híradó 1975-től megalakult külpolitikai rovatának gyártásvezetője, 1980-ban a Magyar Űrprogram híradós közvetítéseinek irányítója, 1985-től a Híradó gyártási osztályának vezetője, majd 1994-től a híradó főszerkesztőjének gyártási helyettese volt.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

Irányításával 1996-ban megkezdődött a Híradó Archívumában 1957. július 2-ától őrzött anyagok tervszerű mentése, majd vezetésével jött létre a Magyar Televízió egységes, összevont archívuma is.

Híradós munkája mellett 1972-1998 között 70 dokumentumfilm vagy sorozat gyártásvezetője volt.

1998 és 2008 között a Magyar Televízió Archívumának vezetőjeként dolgozott, 2000-2004 között részt vett a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) törvényelőkészítő projektjeiben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.