Ezt üzente Gesztesi Károly vér szerinti apja

Forrás: Facebook/Gesztesi Károly -
Gesztesi Károly apa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gesztesi Károly vér szerinti apja a tragédia után üzent unokáinak: ezt írta fia váratlan haláláról.

Gesztesi Károlyt nem vér szerinti apja nevelte fel, ő ugyanis otthagyta a családot, amikor a színész még csak kétéves volt. Egy darabig tartották a kapcsolatot, de végül elmaradtak a látogatások, ám Gesztesi egy évekkel ezelőtti interjúban azt mondta, nem tör pálcát apja feje felett. Édesanyja újraházasodott, a színész pedig évekkel később fel is vette nevelőapja vezetéknevét, így lett Tóth Károlyból Gesztesi.

Gesztesi Károly vér szerinti apja üzent Forrás: Facebook/Gesztesi Károly

Vér szerinti apja a Facebookon üzent fia váratlan halálával kapcsolatban, bejegyzését unokáinak címezte. „Drága Márkó, Dávid és Áron unokáim. A tragédia bekövetkezett, bennem az a gondolat kavarog: mindent meg tettünk érte, hogy ez ne következzen be. Mellette álltunk minden alkalommal, vagy pálcát törtünk felette, ha nem úgy viselkedett. Úgy gondolom, hogy ennek az ideje elérkezett, sajnos már későn. Őszinte részvétem. Nagyon szeretlek benneteket. Konrád Nagypapa" – idézi a Ripost a nagypapa sorait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.