MC Hawer harmadszor is békülni akar fiatal kedvesével: erősebb a szerelem

MC Hawer -
békülés szerelem MC Hawer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
MC Hawer és nála 33 évvel fiatalabb kedvese, Fanni harmadszor is a békülés mellett döntöttek. Úgy tűnik, nehezen viselik egymás nélkül.

MC Hawer kétszer véget vetett már fiatalabb kedvesével való kapcsolatának. Többször panaszkodott arra, hogy a lány túlságosan rátelepedett és sokszor az agyára ment. Úgy tűnik, a szerelem ismét erősebb volt.

MC Hawer MC Hawer

"Nem bántam meg a szakításokat, de azt sem mondtam soha, hogy már nem szeretem. A magatartásával volt gondom. Nehezen viseltem, ahogy fokozatosan egyre pimaszabbá és hisztisebbé vált, kibeszélte a magánügyeinket, a társfüggő ragaszkodásával pedig kikészített. Ezek a félelmek nem múltak el, de újra béke van köztünk, és már értem, mit miért csinált. Szegénykém, nagyon lefogyott. Amikor két hónap után újra találkoztunk, alig 45 kilót nyomott, de feltángáltam. Öt napig szinte csak tésztát etettem vele, és már újra túl van az 50-en. Nem azt a kérdést kellett tisztáznunk, hogy szeretjük-e egymást, hanem azt, hogy hogyan ne menjünk egymás agyára. Fanni elismerte, Miskolc körzetében érzi magát komfortosan. Már munkát is talált, de lakni is ott szeretne. Dunakeszin nem tudott mit kezdeni magával, ez volt a fő oka annak, hogy annyira rám fixálódott. Én nem akarok Miskolcra települni, de szívesen megyek oda hozzá. Idén kipróbáljuk, tudunk-e kétlaki életet élni.

Bizakodóak és megfontoltak vagyunk

- mesélte őszintén a Blikknek MC Hawer.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.