51 éves lenne ma Molnár Csilla szépségkirálynő

Forrás: tvmusor.hu -
öngyilkos szépségverseny szépségkirálynő öngyilkosság Molnár Csilla évforduló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma ünnepelné 51. születésnapját Molnár Csilla.

Molnár Csilla 1985-ben nyerte meg a Miss Hungary szépségversenyt, majd a Máltán megrendezett Miss Európa versenyen a 3. helyet szerezte meg. A szépségkirálynő képtelen volt feldolgozni a hirtelen jött sikert és népszerűséget, és kétségbeesésében bevett 30 darabot édesapja gyógyszereiből. A 17 éves lány életét nem tudták megmenteni.

Búcsúüzenetében állítólag azt írta édesanyjának, hogy már nem bírja tovább.

Molnár Csilla szépségkirálynő Forrás: tvmusor.hu

Az egykori osztálytársak elmondása szerint Csilla nagyon szeretett volna visszatérni közéjük a verseny után, de a rengeteg elfoglaltsága miatt ezt már nem tehette meg. Magántanuló lett és elvesztette barátait.

Magántanulóként próbált sok időt az osztállyal lenni, és a közös programokban részt venni, de távolodott, mert eleget kellett tennie a sok felkérésnek. A csillogás, a nagy álmok, a hírnév már nem azt jelentette, mint amit mi korábban gondoltunk. Elvesztettük őt: a barátnőt, az osztálytársat, a lányt, aki egy volt közülünk, de mégis különleges" – nyilatkozta korábban a Borsnak Csilla legjobb barátnője, Vinay Angéla.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.