Muri Enikő zaklatója rendőrnek adta ki magát: "Nem is sejtettem, hogy nem igazi rendőrök voltak”

Forrás: Facebook, Muri Enikő -
Muri Enikő rendőr zaklató
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Muri Enikő elmesélte, hogy az X-Faktor után hetekig zaklatta őt egy álruhás rendőr.

Muri Enikőt az X-Faktor után egy álruhás rendőr zaklatta hetekig. Nagyon megijedt az énekesnő, aki feljelentette a zaklatóját.

Nem sokkal az X-Faktor után történt... A Kodály köröndön laktam egy albérletben, amikor egyik nap becsöngetett két, rendőregyenruhába öltözött férfi. Mutattak igazolványt is, majd elém toltak vagy két tucatnyi rajzolt képet, hogy láttam-e valamelyiküket. Kérdezgettem, hogy miért keresik őket, de állításuk szerint nem árulhattak el semmit. Ekkor még nem is sejtettem, hogy nem igazi rendőrök voltak "-mesélte Enikő, majd hozzátette a két álruhás közül az egyik napokkal később újra megjelent a lépcsőházában.

Muri Enikő Forrás: Facebook, Muri Enikő

"Azt mondta, csak meg akarta várni, míg hazaérek. Ekkor már éreztem, hogy valami nem stimmel, nagyon megijedtem. Aztán megszerezte az emailcímemet és a telefonszámomat, így írogatni, hívogatni kezdett. Randizni akart. Próbáltam lerázni, de egyre erőszakosabb lett, végül SMS-ben közölte, a saját érdekemben találkoznom kell vele. Ezt már fenyegetőnek éreztem. Nem sokkal később el is kapták" - mesélte a Blikknek az énekesnő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.