Segítségnyújtás nélkül ment át a fuldoklók fölött a a Viking Idun

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt -
Viking Sigyn Dunai hajóbaleset viking hajó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, segítségnyújtás elmulasztásával vádolják a Viking Sighynt követ hajó kapitányát a Hableány-katasztrófában. Most az is kiderült, hogy a saját legénységének is hazudott Fegya, a Viking Idun ukrán kapitánya, akit most gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség. Miután testvérhajója, a Viking Sigyn elsüllyesztette a Hableányt, az Idun segítségnyújtás nélkül átment a fuldoklók fölött.

„Azt, hogy baleset történt, hallomásból tudtam meg, mert sem rádión, sem telefonon nem jelezte ezt senki" – árulta el a rendőröknek közvetlenül a tragédia után a Viking Idun hajógépésze, T. Gheorghe. – „Balesetkor vagy ha ember kerül a vízbe, le kell adni a vészjelzést, a hangosbemondón keresztül bemondani: „ember a vízben!". Ilyent nem hallottam. Ha ilyet látok, akkor bedobom a mentőgyűrűt és én is kiabálok, ez a szabályoktól függetlenül is természetes" - idézi a Ripost.

A másodkapitány sem tudott semmiről. „A recepciós kolleganőtől tudtam meg, hogy baleset történt. A hajón van riasztó, de nem hallottam, hogy csengett volna" – áll P. Miodrag vallomásában.embereket" – vallotta a rendőröknek.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Úgy tudni, a Viking Idun hajón szolgálatban lévő kapitány,a Viking Sigynt vezető Jurij C. régi barátja, a szintén ukrán Fedir nagyon is tisztában volt azzal, mi történt a Dunán.

A rendőrség 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítja a Viking Idun kapitányát is,a nyomozási bíró elrendelte bűnügyi felügyeletét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.