Így vészeli át a karantént a Vuhanban maradt magyar férfi

karantén Vuhan túlélés koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár néhány nappal ezelőtt hét magyart is kimenekítettek Vuhanból, Zoltán úgy döntött: Kínában marad.

Tragikus állapotok uralkodnak a kínai koronavírus gócpontjaként emlegetett világvárosban, Vuhanban. Négy nappal ezelőtt hét magyart is hazaszállítottak, és bár a Kínából hazaérkezők egészségesek, két hét karantén vár rájuk a Dél-pesti Centrumkórházban.

A Külügyminisztérium Zoltánt is megkereste, ő azonban úgy döntött: Kínában marad.

"Nemet mondtam. Öt éve élek itt a feleségemmel, az ő családja már az enyém is, nem hagyhatom őket itt...

Egy hatalmas színházi show-ban dolgozom zenei vezetőként, és egyedül én tudom levezényelni az előadást. Nincs helyettesem. Bár most még nem lehet tudni, meddig állunk az előadásokkal, én reménykedem, hogy előbb-utóbb minden visszaáll a normális kerékvágásba."

-mondta Zoltán a Blikknek.

Vuhan, 2020. február 4. A Hszinhua kínai hírügynökség felvételén az új koronavírussal fertőzöttek első csoportját fogadják az ellátásukra tábori kórházzá alakított épületek egyikében, a közép-kínai Hupej tartománybeli Vuhanban 2020. február 4-én. A tüdőgyulladást okozó ragály decemberben jelent meg Vuhanban, és azóta további 24 országban észlelték. A fertőzöttek száma meghaladja a húszezret, ebből mindössze 150 esetet jelentettek Kínán kívül. A halálos áldozatok száma 400 fölé szökött Kínában, egy ember meghalt a Fülöp-szigeteken, Európában nincsenek halálesetek. MTI/AP Forrás: MTI/AP/Hszinhua/Hsziao Ji-Csiu

A magyar férfi és felesége egy új lakópark 22. emeletén élnek, csakhogy az egész tartomány karantén alatt van. Minden kivezetőutat sorompó zár, amit a rendőrség vagy a katonaság őriz.

„Szerencsére még a karantén előtt alaposan bevásároltam a párommal...A párom még két kacsát és egy tyúkot is vett, majd az erkélyen levágta őket, így húst is tudunk enni. Ezenkívül elég alaposan feltankoltunk élelmiszerből, főleg persze, a sokáig elálló, vagy száraz ételekkel van tele az éléskamránk.

Úgy számolunk, jelenleg egy hónapra elég élelmiszerünk van"

Vuhan, 2020. február 4. Beteget látogat egy védőruházatot viselő orvos az új koronavírussal fertőzöttek ellátására átmenetileg kórházként használt szállodák egyikében, a közép-kínai Hupej tartománybeli Vuhanban 2020. február 3-án. A tüdőgyulladást okozó ragály decemberben jelent meg Vuhanban, és azóta további 24 országban észlelték. A fertőzöttek száma meghaladja a húszezret, ebből mindössze 150 esetet jelentettek Kínán kívül. A halálos áldozatok száma 400 fölé szökött Kínában, egy ember meghalt a Fülöp-szigeteken, Európában nincsenek halálesetek. MTI/AP/Chinatopix Forrás: MTI/AP/Chinatopix/-

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.