A ciklon megbillentette a Balaton víztükrét

Forrás: Origo -
víz vihar Balaton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elérte a Balaton térségét is hétfőn az a ciklon, amely a napokban lecsapott Nyugat-Európára. A helyenként óránkénti 100 kilométeres szél megbillentette a Balaton víztükrét: a legmagasabb, 154 centiméteres vízszintet a vizugy.hu adatai szerint Balatonfűzfőn mérték délben, a legalacsonyabb, 63 centimétereset két órával később Keszthelyen.

A Balaton hajnalban mért átlagos vízállása 112 centiméter a siófoki vízmércéhez viszonyítva.

A tó vízszintje 13 órakor mutatta a legnagyobb kilengést egy időben: 82 centiméter volt a különbség

a keleti és a nyugati végében mért adatok között.

Balatonalmádi Forrás: Origo

Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetője az MTI megkeresésére elmondta, bár az erős ciklonnak csak a széle érintette Magyarországot, hétfőre virradóra megerősödött, majd viharossá fokozódott a Dunántúlon a délnyugati szél.

Főként a Balatonnál alakult ki erős szélvihar, itt mérték az országban a legnagyobb széllökéseket kora délutánig:

Sümegen óránként 103, Siófokon 102 kilométeres erősségű volt a szél.

A meteorológus arról is beszámolt, hogy a Balaton középső és nyugati medencéjében jellemzően óránkénti 70-75 kilométeres széllökéseket mértek, vagyis az átvonuló vihar összességében gyengébbnek bizonyult a múlt heti északnyugati hidegfrontnál, amikor két napon keresztül 100 kilométeresnél erősebb szelet is mértek.

A mostani szélvihar különlegességét a délnyugati szélirány okozta, ami hossztengelyében érte a Balatont, és az ilyenkor szokásos módon jelentős vízszintkülönbséget okozott a nyugati és a keleti part között - tette hozzá.

Várhatóan a délnyugati szél erőssége délután gyengül az üdülőrégióban, majd a ciklonhoz tartozó hidegfront érkezése után északnyugatira fordul. Az északnyugati szélből is lehetnek kedden erős vagy viharos lökések, de ezek már inkább csak a Balaton keleti medencéjét érintik - mondta a szakember.

Tavaly kétszer - március elején és július végén - billent meg jelentősebb mértékben a Balaton víztükre

hosszanti irányban. Akkor 49, illetve 40 centiméternyi különbséget mutatott az egy időben mért vízszint a tó keleti és nyugati végében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.