Máig őrzi Cipő utolsó SMS-ét Szigeti Ferenc

Forrás: MTI/Kollányi Péter -
SMS gyász Szigeti Ferenc üzenet Republic Cipő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szigeti Ferenc a mai napig nem törölte ki azt az SMS-t, amit Cipőtől kapott nem sokkal halála előtt.

Szigeti Ferencet több évtizedes barátság kötötte a hét évvel ezelőtt elhunyt Cipőhöz. Olyannyira fontos volt neki, hogy máig őrzi azt az SMS-t, amit a Republic énekese nem sokkal halála előtt küldött neki.

Veled tudok beszélgetni, és ez nagy dolog számomra. Üdv! C." – idézi a Blikk az üzenetet.

Bódi László, Cipő Forrás: MTI/Kollányi Péter

Az SMS után már soha többé nem volt lehetőségük arra, hogy beszélgessenek.

Sokszor járt felém, és egyszerűen csak becsöngetett. Ilyenkor órákig dumáltunk, elemezgettük egymás szövegeit. Ő mindig azt mondta, az enyémek kissé szájbarágósak, én pedig azzal hecceltem, hogy a sorainak semmi közük egymáshoz. Elvarázsolt egy ember volt, de nagyon szerettem. (...) Sokat beszélgettünk a betegségről is, bár nem sejtettem, hogy akkora a baj. Hiába mondtam neki, hogy az életét menthetné meg, hogy szerinte az, ami őt azzá tette, aki volt, az az agyában és a lelkében van, a szív csak egy szerv, hajthatatlan volt... Azt mondta, nem tudná elfogadni más szívét, mert más emberré tenné" – nyilatkozta az énekes a lapnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.