Belehalt a fogászati altatásba egy 4 éves kisfiú: kómába esett, majd leállt szíve

Forrás: Shutterstock -
halál fogorvos gyász fogászat altatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meghalt egy négyéves kisgyerek a romániai Pitești-en, miután egy fogászati beavatkozás során elaltatták. – írja a Transindex.

A lap információi szerint a fogorvosi rendelőnek nem volt engedélye teljes anesztéziát alkalmazni, ahhoz ugyanis rendelkezniük kellett volna intenzív anesztéziás és terápiás részleggel. Az Argeș Megyei Közegészségügyi Igazgatóság ezért 20 ezer lejre (nagyjából egymillió-négyszázezer forintra) bírságolta a rendelőt.

Kómába esett, majd belehalt a fogászati altatásba egy 4 éves kisfiú Forrás: Shutterstock

A gyerek az altatás után kis idővel szívrohamot kapott és kómába esett. Előbb a pitești-i kórházba szállították, ahonnan a bukaresti Grigore Alexandrescu Gyerekkórházba vitték. Szerda délután azonban leállt szíve, és már nem tudták újraéleszteni az orvosok. A szülei végig mellette voltak. A kicsi halálát szerda este jelentette be a bukaresti kórház szóvivője, Raluca Alexandru.

Az egészségügyi minisztérium kivizsgálást indított a klinikán, a rendőrség pedig nyomozásba kezdett gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.