Hitelcsapdába került Éliás Junior, énekes: ő maga mesélte el a történteket

Forrás: MTVA -
vallomás hitelcsapda Éliás Jr.
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Éliás Junior őszintén mesélt anyagi gondjairól: hitelcsapdába került az énekes.

Éliás Junior is beleesett abba a hitelcsapdába, amibe oly sokan: 13 millió forint hitelt vett fel családi házára, aminek deviza hitele az évek alatt igen magasra duzzadt. Kezdetben feleségével együtt fizették a törlesztőt, ám válásuk után anyagilag is problémába kerültek.

Éliás Jr. feat Fourtissimo a dal középdöntő 2015 Forrás: MTVA

Annak idején 13 millió forintot vettünk fel, és a válásunk után 6 millió forintot egy összegben fizettünk vissza a banknak. Aztán beütött a krach! Olyan magasra ugrott a hiteltörlesztőm, hogy a 13 millió helyett már több mint 23 milliót kellett volna visszafizetnem. Próbáltam segítséget kérni, méltányosságot, hiszen addigra már sok milliót visszafizettünk, de nem jártam sikerrel. Idővel aztán behajtó céghez került az ügy. El akarták árverezni a házamat, hiszen a banknak megéri áron alul értékesíteni az ingatlant. Nekik csak az az összeg kell, amivel tartoztam. Szóval én hiába tudnám árában eladni, a többlet már nem lehetett volna az enyém. Csak egy hajszálon múlt, hogy mindenemet elveszítsem. Szerencsére még mielőtt árverésre bocsátották volna az ingatlant, lehetőségem volt nekem eladni. Sikerült is vevőt találni, így megfizettem a tartozást és a maradék pénzből egy kisebb házba költöztem. Komolyan, néha úgy érzem, még hálás is lehetek a behajtónak" - mesélte a Ripostnak az énekes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.