Eső, szél, napsütés és fagy is várható

Forrás: Pilisi Parkerdő -
eső tavasz napsütés fagy Szél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Előrejelzés.

Csütörtök


Reggel a keleti tájakon ködfoltok, illetve rétegfelhők képződnek, de ezek a délelőtt folyamán megszűnnek, és országszerte többórás napsütés várható, csapadék nélkül. Reggel 0, délután 11°C körül alakul a hőmérséklet. A délies szél kissé megélénkül.


Péntek


Borultságig növekszik a felhőzet, és sokfelé (keleten inkább csak délutántól, estétől) várható eső. A délkeleti szél élénk lesz. 4 és 10 fok közötti értékeket mérhetünk.


Szombat


Hajnalban, reggel még több helyen, majd egyre inkább már csak a keleti területeken valószínű csapadék. -Napközben - az erős ÉNy-i szél hatására - csökken a felhőzet, nyugaton már a nap is előbukkan. A csúcsérték 7 és 12 fok között alakul.


Vasárnap


Nagyrészt erősen felhős lesz az ég, délutántól vékonyabb felhőzettel. Néhol kisebb záporeső előfordul. Sokfelé lesz élénk, néhol erős az ÉNy-i légmozgás. Marad a 10 fok körüli maximum.

Hétfő, kedd


Változóan felhős időre van kilátás, többórás napsütéssel. Csapadékra kicsi az esély. Reggelente gyenge fagy kialakulhat, délutánonként 10-12˘C ígérkezik.

Forrás: Pilisi Parkerdő

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.