Koronavírus: Egy neves zeneszerző a legújabb ausztráliai betegek egyike

Brett Dean betegség Ausztrália koronavírus vírus fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár már voltak tünetei, két koncertet is adott az 58 éves zenész.

A tajvani kormány csütörtökön jelentette be, hogy törlik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjeit és fertőtlenítik a Nemzeti Koncerttermet, miután a zenekar – mint később kiderült – egy koronavírussal fertőzött, már tüneteket is mutató külföldi művész vendégszereplésével adott két koncertet Tajpejben. írja a Ripost.

A tajvani hatóságok nem fedték fel a vendégművész kilétét, Brett Dean ügynökei azonban megerősítették, hogy róla van szó. Az 58 éves művész kedden érkezett Adelaide-be, hogy a hétvégén koncertet adjon egy ottani fesztiválon, fellépését azonban törölték.

Brett Dean a neves zeneszerző a legújabb ausztráliai betegek egyike Fotó: Pawel Kopczynski/Facebook/Brett Dean

A zenészt azóta egy egy adelaide-i kórházban kezelik, állapotát jónak mondják.

Az a három személy, aki Adelaide-ben kapcsolatba került vele, önkéntes karanténba vonult – közölte az Intermusic koncertszervező iroda.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.