Koronavírus: Gyógyultnak nyilvánítottak egy 100 éves kínai férfit

Forrás: Shutterstock -
Kína szenzáció koronavírus vírus gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A100 éves férfi többféle súlyos betegségben is szenved, mégis sikerült legyőznie a gyilkos kórt.

Krónikus szívbetegségben és Alzheimer-kórban, sőt akut magas vérnyomásban is szenved az a wuhani férfi, akit hétfőn engedtek haza a helyi kórházból, 80 másik gyógyult beteg társaságában. -írja a Ripost.

Wang különleges vérátömlesztést kapott: olyan a koronavírus fertőzésből korábban már felépült betegek vérét kapta meg, akiknek szervezetében már kialakult a vírusfertőzéssel szembeni ellenanyag.

„Tekintettel arra, hogy a beteg nagyon idős és immunrendszere viszonylag gyenge, úgy döntöttünk, hogy a gyógyult koronavírusos betegek vérplazmáját alkalmazzuk"

– mondta a kezelőorvosa, Dr. Cai Chen a sajtónak.

A 100 éves rossz általános állapotban lévő, más súlyos betegségekkel is küzdő betegnél február 24-én diagnosztizálták a koronavírust. Amikor a kórházba került, eszméletlen volt – mondta a sajtónak a kórház fertőzött betegek osztályának igazgatója.

A vérátömlesztés után napról-napra javulni kezdett a 100 éves férfi állapota, majd alig 2 héttel a fertőzés megállapítása után a mai napon hazamehetett.

Csak az elmúlt hétvégén a wuhani kórház 552 idős, 60 éven felüli beteget fogadott be. A leginkább veszélyeztetett korcsoportból eddig 149-en gyógyultak meg az új módszer, a speciális vérátömlesztés segítségével.

Wuhanban bezárták az egyik néhány héttel ezelőtt épített szuperkórházat, mert már nincs rá szükség. Forrás: XINHUA/Xinhua News Agency/Wang Yuguo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.