Saját szülei zárták a padlásra, azt hitték koronavírusos

Forrás: Shutterstock -
Olaszország Románia padlásra zárták karantén koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Olaszországban dolgozó vendégmunkás hazatért szüleihez Romániába, ahol a családja öröm helyett, pánikkal és undorral fogadta. 

Saját szülei zárták a padlásra az Olaszországban dolgozó vendégmunkás fiút, akiről azt hitték, koronavírussal fertőzött.
A múlt héten jelentősen megnövekedett a koronavírusos megbetegedettek száma Olaszországban, ezért több vendégmunkás, így a nagykörtvélyesi fiatalember is, úgy döntött, hazatér szülővárosába.
Hazatértekor családja az öröm helyett, inkább pánikkal fogadta. A fiú ugyan jelezte, hogy semmi baja, hiszen Olaszország azon területén dolgozott, ahol a vírus nem jelenet meg, a szüleit ez nem túlságosan hatotta meg.

Saját szülei zártak egy férfit a padlásra, mert azt hitték koronavírusos (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

A bezárt fiúnak sikerült alkoholhoz jutnia, és a Facebookon fakadt ki barátainak, hogy nem bírja tovább, véget vet életének. A barátai természetesen hívták a rendőröket, akik szinte azonnal kiszabadították a „foglyot", és bevitték a nagybányai kórház, ahol megállapították, hogy nem fertőzött. - Írta meg az erdélyi Főtér

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.