Kínos: Megyeri Csillát durván faképnél hagyták

Forrás: Megyeri Csilla / Instagram -
Megyeri Csilla komp félreértés kirándulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megyeri Csilla és vőlegénye, Zsolti hétvégén a Balatonnál kirándultak, azonban a kiruccanás nem úgy sült el, ahogy tervezték.

Csilla és Zsolti először Siófokra mentek, majd úgy döntöttek, kompra szállnak és átmennek Tihanyba, azonban a komp kapitánya otthagyta az influenszert a parton, aki épp mosdóban volt.

"Négyre volt kiírva a komp indulása, még volt húsz percünk addig, így amíg Zsolti felgurult a kocsival a kompra, én a jegypénztárnál elmentem a mosdóba. Alig voltam bent öt percet, ám mire kijöttem, se Zsolti, se komp. A kapitány úgy döntött, idő előtt elindult, pedig Zsolti jelezte neki, hogy vár rám. De ez őt nem érdekelte"

-kezdte Csilla a Blikknek.

"Teljesen kiborultam, hiszen mindenem a kocsiban maradt, közben azt is hallottam, hogy Zsolti üvölt a komp alkalmazottaival, hogy azonnal jöjjenek vissza értem. Végül a párom visszajött a következő komppal, illetve ugyanazzal, mert egyszerűen nem volt hajlandó legurulni róla"

-emlékezett vissza az influenszer.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.