Rossz a helyzet Franciaországban: megugrott a halálos áldozatok száma

Forrás: NurPhoto/Mehdi Taamallah/NurPhoto/Mehdi Taamallah -
halál Franciaország koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Franciaországban kihirdetett általános karantén második napján több mint 50 százalékkal nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, a fertőzötteké pedig meghaladta szerdán a 9 ezret, miközben a kijárási korlátozásokat megszegőkre 4 ezerszer szabott ki bírságot a rendőrség.
Megugrott a halálos áldozatok száma Franciaországban - Képünk illusztráció Forrás: NurPhoto/Mehdi Taamallah/NurPhoto/Mehdi Taamallah


A kijárások korlátozásának ellenőrzésére az utcákra vezényelt 100 ezer rendőr és csendőr 24 óra alatt 70 ezer embert igazoltatott, és

4095 esetben szabott ki 135 eurós (mintegy 46 ezer forintos) bírságot azokra, akik nem indokolt esetben, vagy igazolás nélkül hagyták el a lakhelyüket.


"Ha szükséges, még többet fogunk büntetni, de nem ez a cél, hanem a franciák megóvása" - mondta Christophe Castaner belügyminiszter az RTL rádióban.

A kormányzat elismerte, hogy "logisztikai nehézségek" merültek fel a védőfelszerelések, maszkok és kesztyűk pótlásakor, amelyeket kizárólag az egészségügyi dolgozóknak tartanak fent. Ők viszont készlethiányra panaszkodnak. Jérome Salomon szerint a nap folyamán 4 millió katonai maszkot szállítottak a kórházakba, és 25 milliót osztanak szét a héten a gyógyszertárakban, de utóbbiakat csak recept ellenében válthatják ki beteg vagy fertőzött emberek.

Kína nagyjából 1 millió maszkot ajánlott fel Franciaországnak, és az egészségügyi tárca a francia gyártóktól folyamatosan rendeli meg az utánpótlást. Sibeth Ndiaye kormányszóvivő elítélte, hogy a dél-franciaországi Montpellier kórházából mintegy 15 ezer egészségügyi maszkot loptak el ismeretlenek.

A franciák a hét eleje óta minden este támogatásukról és hálájukról biztosítják az egészségügyi dolgozókat: több párizsi kerületben és a vidéki városokban is az ablakokba kiállva 8 órakor közös tapssal és kiáltással köszönik meg az áldozatos munkájukat.


Bár Párizsban és környékén van a legtöbb, mintegy 2 ezer beteg, továbbra is

Elzászban a leginkább leterheltek a kórházak. Már nem tudnak új pácienst fogadni,

ezért a hadsereg megkezdte egy tábori kórház felállítását a Mulhouse-i kórház parkolójában, a fertőzöttek egy részét pedig katonai repülőgépekkel a dél-franciaországi Toulon és Marseille katonai kórházaiba szállították át.


Édouard Philippe miniszterelnök a szerdai kormányülés után bejelentette, hogy a kabinet előkészítette az egészségügyi rendkívüli állapotról szóló törvénytervezetet, amelyet csütörtök délután terjesztenek be a parlament elé. A szöveg a rendkívüli állapotról szóló 1955-ös törvény alapján készült, de célja a miniszterelnök szerint "nem az egyéni szabadságjogok szűkítése, hanem a járványhelyzettel szembeni általános intézkedések törvényi kereteinek megteremtése".


Csütörtökön kerül a két ház elé az idei költségvetést módosító törvényjavaslat is, amelyben az állam 300 milliárd eurós garanciát szavatol bankhitelek formájában a kis- és középvállalkozásoknak, valamint egy támogatási alapot hoz létre a kényszerszabadságon lévők munkanélküli-segélyének kifizetésére.
A nemzetgyűlés egyébként csökkentett létszámmal dolgozik, miután a képviselők közül legalább 18-an, az alkalmazottak közül pedig 8-an fertőzöttek, s 2 szenátornak is pozitívnak bizonyult a koronavírustesztje - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.