Öngyilkossággal "fenyegetőzött" a Facebookján Bakács Tibor: ezek vezettek idáig

Forrás: MTI/Kovács Attila -
öngyilkos öngyilkosság Bakács Tibor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A felesége elhagyta, édesanyja meghalt, elfogyott a pénze, a gyerekeit nem láthatja, a nővére pedig nem áll szóba Bakács Tiborral. A kritikus kétségbeesett posztot tett közzé a Facebookon, amelyben arról ír, hogy közel áll ahhoz, hogy a halált válassza. 

"Már régóta foglalkoztat az öngyilkosság gondolata, de tudom, hogy ez olyan bűn, ami alól pont a bűnt elkövető nem ad feloldozást (Judás). Vagyis azt gondoltam, türelemmel megvárom életem végét. De most, hogy senki, aki a családomhoz tartozik, nem láthatom, azt gondolom, elég volt ebből. Az élet nekem már nem szent, hanem a szar totális forrása" - írja többek között nyílt levelében, amelyben az okokat is sorolja.

Az indirekt.hu arról ír, Bakács egy ideig valóban elérhetetlen volt. Százhetven aggódó posztot, levelet írtak az ismerősei, melyben sokan a legrosszabbra gondoltak, akadt, aki segítségéről biztosította az újságírót, aki nyolc órán keresztül a legnagyobb bizonytalanságban tartota az ismerőseit, végül egyiküknek válaszolt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.