úszószövetség koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A napokban több úszóbajnokunk is azzal állt a nyilvánosság elé, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. Ám úgy tűnik, a helyzet még kritikusabb...Kapás Boglárka, Kozma Dominik, Bohus Péter és Horváth Dávid is megfertőződött a koronavírussal.
Forrás: AFP/Oli Scarff

Kedd estére kiderült, 9 esetben mutatott pozitív eredményt a teszt az úszószövetségben, ők külföldi edzőtáborban jártak, hazatérésük után azonnal karanténba vonultak.

Úgy tűnik viszont, hogy ennél sokkal többen lehetnek fertőzöttek. Turi György edző szerint a helyzet kritikus, a 79 elvégzett tesztből jelentős a pozitív és a kétes esetek száma. Így az edzőtáborokat nem kezdhetik meg, a sportolók természetesen otthon maradnak.

Az edzőnek és többeknek is bizonytalan volt mindkét teszteredménye, ezért egy harmadikat is el kell végezni. Az eredmények folyamatosan érkeznek be a szövetséghez. A fertőzöttek közül egyelőre senki nem szorul orvosi ellátásra

A Magyar Úszó Szövetség kizárólag azoknak a sportolóknak engedélyezi az edzést, akik esetében teljes mértékben kizárható a fertőzés, tehát nem érintkeztek a megbetegedett társaikkal, és negatív lett a tesztjük.

A zárt edzőtáborok során az úszók folyamatos orvosi felügyelet alatt dolgoznak majd, és rendszeresen részt vesznek egészségügyi vizsgálatokon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.