Tizenhétezer fölött a halottak száma Olaszországban, a járványgörbe lefele ível

Forrás: MTI/EPA/ANSA/Filippo Venezia -
Olaszország halottak koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatszázhattal nőtt az elmúlt egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely elérte a 17 127-et - közölte kedd esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 880-nal emelkedett, amely a legalacsonyabb adat március 10. óta.

A halottak száma csökkent a hétfői 636-hoz képest, de magasabb a vasárnap mért 525-nél. Az azonosított fertőzöttek száma egy nap alatt a felére csökkent a 24 órával korábbi 1941-hez képest. A gyógyultak száma 24 ezer fölé emelkedett.

A gyógyultakat és halottakat is számolva az eddig diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 135 586-t.

Egy nap alatt 880-nal emelkedett az újonnan diagnosztizáltak száma, utoljára ilyen kevés új beteget egy nap alatt március 10-én azonosítottak. Egy nappal később - március 11-én - a római kormány az egész országban bevezette a korábban csak az északolasz tartományokra érvényes kijárási korlátozást.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a járványgörbe elkezdett lefele ívelni.

A Közegészségügyi Hivatal (Iss) mégis óvatosságra intett, hangsúlyozva, hogy ennek megerősítéséhez a következő napok adatai is szükségesek. Az egészségügyi hatóságok felszólították az olaszokat, továbbra is tartsák tiszteletben az óvintézkedéseket, máskülönben az eddigi erőfeszítések meghiúsulnak.

A járványgörbe lefelé ível, de ez még nem ok arra, hogy enyhítsenek a korlátozásokon Forrás: MTI/EPA/ANSA/Filippo Venezia


Angelo Borrelli a polgári védelem vezetője annyira körültekintő volt, hogy most először a gyógyultakat és elhunytakat is számolva közölte az azonosított diagnosztizáltak egy napi emelkedését: a tájékoztató elején több mint háromezret mondott, és utána pontosította, hogy gyógyultak és elhunytak nélkül 880 személyről van szó.

A polgári védelem minden eszközzel el akarja kerülni, hogy a csökkenő számokon felbátorodva az olaszok felhagyjanak az óvintézkedések tiszteletben tartásával. Húsvétra tovább szigorítják a kijárási korlátozás ellenőrzését.


Giovanni Rezza az Iss járványügyi felelőse kijelentette,

attól, hogy sikerült lenyomni a járványgörbét, a vírus még nem tűnt el".


Korábban Domenico Arcuri járványügyi kormánybiztos alaptalannak nevezte a korai optimizmust a fertőzés alakulásával kapcsolatban.

Úgy vélte, hogy a következő hetekben hosszú átmeneti időszak vár Olaszországra, amely alatt a hatóságok nem tervezik a kijárási korlátozások enyhítését. Domenico Arcuri többször megismételte, hogy

a február 20. óta Olaszországban elhunyt több mint 17 ezer beteg "intő jelnek" számít. "Rájuk gondoljatok, amikor túl korán ki akartok ismét menni az utcára" - mondta.


A washingtoni egyetemen működő Egészségmérési és -fejlesztési Intézet (IHME) felmérése szerint Olaszországban országosan tetőzött a járvány, a lenullázódás pedig május 19-én várható, ha továbbra is tiszteletben tartják a közösségi távolságtartást. Az IHME számításai szerint augusztusig több mint 20 ezer lesz a halottak száma Olaszországban - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.