Nagy mértékben csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma

Forrás: Thinkstock -
csökkenés felsőoktatás jelentkező
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy mértékben csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma 2020-ban az előző évihez képest.

A Népszava által ismeretett adatok szerint nagy mértékben csökkent a a felsőoktatásba jelentkezők száma: az idén 91,4 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, mintegy 20 ezerrel kevesebben, mint tavaly.

A jelentkezők idei száma az elmúlt 19 év negatív rekordja is: 2001 óta nem voltak olyan kevesen, mint most.

Legutóbb hét éve történt hasonló, de az akkori visszaesés sem volt olyan mértékű, mint a mostani: 2013-ban mintegy 15 ezerrel jelentkeztek kevesebben (95 ezren), mint 2012-ben.

19 éve nem volt ilyen alacsony a felsőoktatásba jelentkezők száma Forrás: Thinkstock

A nagyobb felsőoktatási intézmények körében a jelentkezők számának csökkenése az Eötvös Loránd Tudományegyetemet (ELTE) érintette legkevésbé: a tavalyi 24,7 ezerhez képest idén 24,1 ezren próbálnak bejutni az ELTE valamelyik karára. Azonban a Budapesti Műszaki Egyetemre mintegy ezerrel, a Budapesti Gazdasági Egyetemre 1500-zal, a Pécsi Tudományegyetemre 1600-zal, a Szegedi tudományegyetemre 1800-zal, a Debreceni Egyetemre pedig háromezerrel kevesebb hallgató jelentkezett az idén. Ez 10-20 százalék közötti visszaesést jelent. A kisebb egyetemeken rosszabb az arány - írja az újság.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.