Gáspár Evelint rejtette a Gésa maszk a Nicsak ki vagyok? című műsorban

Forrás: Instagram -
TV2 pánikroham Gáspár Evelin Nicsak, ki vagyok?
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gáspár Evelint rejtette a Gésa jelmez a Nicsak, ki vagyok? című műsorban. A vasárnapi szuperdöntőben is nagyon jól teljesített a celeb, aki elmondta, mennyire élvezte, hogy senki sem ismerte fel.

Kevesen tudják Gáspár Evelinről, hogy zenei iskolába járt és énekelni is tud. Egy hatalmas Gésa jelmez mögé bújva meg is tudta mutatni végre tudását. Evelin elárulta, hogy jól esett neki, hogy senki sem ismerte fel és nem itélkeztek rögtön felette az emberek., így maximálisan önmagát tudta adni.

Gáspár Evelin Forrás: Instagram

"Örültem a megkeresésnek. Zenei tagozatos általános iskolába jártam, nyolc éven át megalapozták a zenei tudásomat, a kórusban is énekeltem. Amikor megkaptam a dalokat, akkor mehettem is egyből Lajtai Katihoz, aki teljes titokban segített készülni. Jó volt, hogy senki nem tudta ki vagyok, senki nem pecsételt meg, és megmutathattam ezt az oldalamat, s nem rögtön csak a kritikát kaptam. Nagyon jókat kacagtam magamban a találgatásokon, és nagyon jólesett, hogy olyan top hangokhoz hasonlítgatott a zsűri, mint Király Linda vagy Dér Heni" - mondta el Evelin a Borsnak, majd hozzátette, hogy nem csak jó oldala volt a jelmezes elbújásnak, ugyanis az egyik próbán pánikrohamot kapott a bezártság és a levegő hiánya miatt.

"A próbákon mindig egy készülékkel fújtak be hideg levegőt a maszk alá, de a szuperdöntő közben erre nyilván nem volt lehetőség, és pánikroham tört rám a maszk alatt, mert úgy éreztem elfogy a levegőm és elájulok. Komoly lelki jelenlét, és agymunka kellett ahhoz, hogy legyőzzem a félelmem."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.