Gyomorforgató tréfát eszeltek ki az egyetemisták szobatársuk ellen

Forrás: Shutterstock -
kollégium egyetem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kollégiumban talán bevett szokás egymás szívatása, de mindennek van határa. A három kollégista lány olyan messzire ment, hogy még eljárás is indult ellenük.

Az eset még azelőtt történt, hogy a kollégium bezárt volna a koronavírus miatt. Talán viccesnek gondolta tettét a két 20 és a 19 éves lány az amerikai Northwest Iowa Community College kollégiumban, amikor elkövették a gusztustalan tréfát szobatársuk ellen.

Gyomorforgató tréfát eszeltek ki az egyetemisták szobatársuk ellen Forrás: Shutterstock

A három lány lereszelte a talpát, majd az elhalt bőrmaradványokat beleszórták a lány reszelt sajtja közé, aki mit sem sejtve evett belőle. – írja a Vt nevű hírportál.
A tanulók ellen eljárás indult, az egyetem szóvivője, Kristin Kollbaum elmondta, mindenben együttműködnek a hatóságukkal, mert a hallgatók biztonsága a legfontosabb számukra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.