Tűzoltók mentették ki az emésztőaknába zuhant kisfiút

Forrás: Shutterstock -
tűzoltó baleset gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az udvaron lévő emésztőaknába esett a 2,5 éves kisfiú Szegváron. Mentőhelikopter vitte a szegedi kórházba. A rendőrség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Egy szomszéd mesélt a delmagyar.hu hírportálnak a szörnyű esetről. Elmondta, a szülők 30 év körüliek, két gyermeket nevelnek. A kicsi 6 hónapos lehet, a baleset 2,5 éves bátyjával történt. A szomszéd szerint a pár mindig nagyon odafigyelt a gyerekekre.

Az aknában nem volt szennyvíz, korábban a nagymama lakott itt, aki bevezettette a csatornát. Az emésztő olyan, mint mindenki másé környéken, körülbelül 5-6 méter mély.
A kisfiút a tűzoltók mentették ki, meg nem erősített források szerint újra kellett éleszteni, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

„A kicsiért a tűzoltók mentek le. Láttuk, amikor vitték a létrát. A mentősök sokáig küzdöttek a kisfiú stabilizálásáért. Azt hallottuk, újra kellett éleszteni. Láttuk, amikor kihozták az utcára, be volt kötve szegénykémnek az infúzió. Mentő vitte el az Árpád utca végére, ahol a helikopter már várta. Kicsit megnyugodtunk, amikor láttuk, hogy nem a szentesi bázis felé ment vissza, hanem Szeged irányába repült, vagyis van remény... Borzasztó volt látni, amikor rohant haza a kisfiú apukája a munkahelyéről. Soha sem felejtem el az arcát, ami leírhatatlan fájdalmat és félelmet tükrözött." – mesélte a szomszéd.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indított eljárást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.