Özvegy felesége nyilatkozott Szilágyi István haláláról: ezért fordult fia ellene

Forrás: MTI/Soós Lajos -
Humenyánszky Jolán özvegy Szilágyi István (színész)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Humenyánszky Jolán beavatta a világot a szomorú részletekbe. 

Ahogy megírtuk, tragédia történt vasárnap reggel: Szilágyi Istvánt, a Lópici Gáspár szerepével egykor megismert színészt meggyilkolták. A gyanúsított a fia, aki már évekkel ezelőtt is bántalmazta az édesapját és akitől az egész utca retteggett.

Özvegy felesége Humenyánszki Jolán most beavatott minket a részletekbe:

A fejét az ágy karfájába kezdte verni, olyan erővel, hogy fel is repedt a homloka. Az apja ekkor avatkozott közbe: saját magától akarta megvédeni a fiunkat, de ez már csak olaj volt a tűzre"

YouTube

"Péter az apja ellen fordult, de hiába próbáltam leszedni a férjemről, ő erősebbnek bizonyult. Ekkor rohantam ki a szomszédos kisboltba segítségért" - folytatta elcsukló hangon.

Mint kiderült, Péter már évek óta pszichiátriai kezelés alatt áll, szakember írt fel neki erős altatót és nyugtatót, amit azonban Péter általában nem rendeltetésszerűen szedett. Sok esetben túladagolta magát, hogy kábult állapotba kerüljön.

"A fiam sokszor az én gyógyszeradagomat is elvette. Valószínűleg azért vált aznap reggel agresszívvá, mert nem kapta meg a pirulákat, és jelentkeztek nála az elvonási tünetek. Nem volt pénzünk arra, hogy kiváltsuk a gyógyszereket, ezért történt ez az egész" - írta meg a Ripost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.