Magánzárkában, elkülönítve tartják fogva Szilágyi István fiát

Forrás: YouTube -
gyilkosság Szilágyi István (színész)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Május 3-án verte agyon fia, Szilágyi Istvánt. A  gyilkossággal gyanúsított férfi 14 napig teljesen el lesz különítve az Igazságügyi Elmegyógyintézetben, ahol már meg is kezdték a vizsgálatát és a szükséges gyógykezelését. Szilágyi felesége, a férfi édesanyja a bűncselekmény szemtanúja volt. A rendőrségnek azt nyilatkozta, a fia nem tudta bevenni a gyógyszerit, hallucinált, ezért került önkívületi állapotba, ami a bűncselekményhez vezetett. 

A hatóság még a helyszínen letartoztatta Pétert, és két nappal később a bíróság egy hónapra elrendelte a férfi előzetes letartóztatását. Szilágyi István fiát az IMEI-be, vagyis az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben vitték. Az intézet a Kozma utcai börtön területén helyezkedik el, a kényszergyógykezeléseket, pszichiátriai vizsgálatokat, az előzetes letartóztatottak elmeállapotának megfigyelését itt végzik.

A Ripost megtudta, Pétert jelenleg mindenkitől elzárva tartják, vizsgálják az elmeállapotát.

Szilágyi István YouTube

Az igazságügyi elmeorvosoknak Péter esetében is fel kell mérniük, hogy milyen elmeállapotban van, a neki felírt gyógyszerek elégségesek-e a betegsége kezelésére. Később, a bírósági tárgyaláson három elmeorvosi szakértő egybehangzó véleménye dönti majd el, hogy a fegyházban, vagy beszámíthatatlanság miatt, az IMEI falai között tölti-e le a büntetését. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a színész fia, nem elmebeteg, akár életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélhetik különös kegyetlenségből elkövetett emberölésért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.