Az Egyesült Államokban már meghaladja 94 ezret a járvány halálos áldozatainak száma

Forrás: AFP/Getty Images/John Moore -
halál járvány Egyesült Államok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Egyesült Államokban szerda estig már 94 ezer fölé emelkedett az új típusú koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, és több mint másfélmillió fertőzöttet tartottak számon a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint.

Közben szerdán az Egyesült Államok mind az 50 államában legalább részlegesen ugyan, de újraindították a mindennapi életet. Éttermek, kávézók, kis üzletek nyitottak ki, továbbra is betartva azonban a társadalmi távolságtartásra és a szájmaszk viselésére előírt szabályokat.

A Johns Hopkins adatai szerint 18 államban legalább 10 százalékkal emelkedett az újonnan regisztrált fertőzöttek aránya, 17 államban ez a szám csökkent, a többiben pedig stagnált az új fertőzöttek és a kórházban kezeltek száma.

Az Egyesült Államokban már meghaladta a 94 ezret a járvány halálos áldozatainak száma - Képünk illusztráció Forrás: AFP/Getty Images/John Moore

A járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) még kedden este 60 oldalas részletes útmutatást adott ki arról, hogyan érdemes újranyitni éttermeket, boltokat, iskolákat, óvodákat. A könyvecskében az egészségügyi szakemberek azt tanácsolták, hogy akkor induljon újra az élet, miután már két héten keresztül folyamatosan csökkent az új fertőzöttek száma.

Az egyes államok egymástól eltérő ritmusban indultak vagy indulnak újra. Nyilatkozataik szerint a kormányzók mindenütt a helyi járványügyi helyzethez igazodva, a lakosság egészségének biztonságát szem előtt tartva indítják újra a gazdasági életet. Georgiában és Texasban például rohamléptekkel éled fel minden, míg más tagállamok a lassabb és óvatosabb megoldásokat választják.

Alaszkában és Iowában a kormányzó szerdán bejelentette: a héten pénteken megindul a gazdasági élet, és reggeltől ismét nyitva lesznek a templomok, múzeumok, könyvtárak, fitnesztermek.

Mike Dunleavy alaszkai kormányzó irodája szerdán jelezte, hogy Alaszka azon kevés állam közé tartozik, ahol április közepe óta folyamatosan egy számjegyű az újonnan regisztrált fertőzöttek aránya, e hét hétfőjétől pedig egyáltalán nem diagnosztizáltak vírusfertőzöttet. Iowában Kim Reynolds kormányzó szerdán bejelentette, hogy péntektől megnyitják a mozikat, színházakat, múzeumokat, uszodákat, és lehet már tartani esküvőket is. Az éttermeket és a sportlétesítményeket azonban május végétől nyitják ki. Iowában kedden 212 új fertőzöttet regisztráltak, de a kormányzói hivatal adatai szerint ez a szám egy hét óta folyamatosan csökken.

New York államból és Marylandből viszont azt jelezték, hogy továbbra is emelkedik az új betegek száma. Szerdán egyetlen nap alatt több mint 1500 amerikai hunyt el az új típusú koronavírus okozta Covid-19-betegségben.


A Politico című lap szerdán este közzétett értesülései szerint a szövetségi kormányzat azt tervezi, hogy július elsejéig meghosszabbítja a Nemzeti Gárda 40 ezer tagjának megbízatását a járványellenes küzdelemben. A hosszabbítás azt is jelenti, hogy a gárda több ezer tagja számára könnyebb lesz akár oktatási segélyért, akár szövetségi nyugdíjért folyamodni. Szerdán több törvényhozó levélben kérte Donald Trump elnököt a hosszabbítás engedélyezésére, arra hivatkozva, hogy a gárda tagjainak munkája nélkülözhetetlen: élelmiszert szállítanak ki időseknek, részt vesznek a vírusteszteket végző állomások munkájában és az idősotthonok fertőtlenítésében - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.