Tizennégy tagú internetes csalóbandát fogott el a rendőrség

rendőrség bűncselekmény lopás csalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tizennégy tagú internetes csalóbandát fogott el a rendőrség, a gyanúsítottak mobilházakat, mobilgarázsokat, munkagépeket is kínáltak, az előleget felvették, ám az árukat sosem küldték el a megrendelőknek - tájékoztatta a Békés megyei Rendős-főkapitányság szerdán közleményben az MTI-t.

A csoport konyhabútorokat, szerszámokat is árult egy internetes oldalon, majd a hirdetésekre jelentkezőkkel telefonon egyeztették a feltételeket. Volt, hogy több százezer, esetenként

több, mint egymillió forintot kértek előlegként.

A csoportban mindenkinek megvolt a szerepe. Egyesek a hirdetéseket adták fel és egyeztettek a leendő "vásárlókkal", mások pedig olyan embereket szerveztek be, akik hajlandóak voltak egy csekély összegért cserébe bankszámlákat nyitni, és az arra érkező összegeket átadni a csalássorozat irányítóinak.

Képünk illusztráció Forrás: Police.hu

A banda egyik tagját, egy Borsod megyei férfit még februárban fogtak el a rendőrök, őt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, hogy megkezdje a rá korábban kiszabott szabadságvesztés letöltését.
Március elején egy budapesti nőt és négy társát hallgatták ki a csalássorozat gyanúsítottjaként, ők azóta letartóztatásban vannak. Május végén Budapesten és Hernádon újabb nyolc gyanúsítottat fogtak el.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a csalás bűntett miatt folytatott eljárásban tovább vizsgálja, hogy az eddig elfogott gyanúsítottaknak lehettek-e még további társaik, illetve hogy a csoport hány embert károsított meg országszerte.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.