Molnár Anikót harmadiknak akarták bevenni - forró titkok

titok Molnár Anikó Forró gruppen szex
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
45 éves lesz Molnár Anikó, aki 30 kilót dobott le a közelmúltban. Hiába a vátlozás, a szerelem egyelőre várat magára. Egy társkeresőn is fent van, ahol érdekes dolgok is történtek vele.

Tökéletes haj, smink, divatos ruhák – Anikó sminktetoválóként mindig gondosan ügyelt a megjelenésére, és most, hogy közel harminc kilót leadott, talán az ismerkedés is könnyebben megy az idén negyvenötödik születésnapját ünneplő szőkeségnek. Ám ő ezt nem így érzi.

Molnár Anikó Fem3

"A külső nem befolyásolhatja a párkeresést. Nem az fogja megerősíteni a kapcsolatunkat, hogy mennyire izmos vagy vékony a másik. Az a fontos, hogy egyfelé nézzünk. Pár hónapja úgy döntöttem, hogy kipróbálom az online társkeresést, de csak két hétig bírtam. Az is bőven elég volt! Sosem tartottam magam prűdnek, de ez nem nekem való. Beszélgettem, próbáltam ismerkedni, de nagyon szélsőséges élményekben volt részem. Volt például olyan, aki harmadik partnert keresett a kapcsolatukba!" – osztotta meg a tapasztalatait Anikó a holnap megjelenő HOT! magazinban.
A lapban az egykori nagy Ő arról is mesél, hogy miért bízik még mindig abban, hogy megtalálja a szerelmet.

A HOT! Magazin digitális száma ITT található.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.