A sátántól kért segítséget tettéhez a kőbányai gyilkos: újabb részletek derültek ki

gyilkosság kőbányai gyilkosság Sátán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sátántól kért segítséget a kőbányai gyilkos, aki egy háromgyerekes édesanyát mészárolt le.

A gyilkosság 2019. december 30-án 17 óra 50 perc körül történt Kőbányán, a Harmat utcában, amikor az akkor még ismeretlen elkövető halálra szurkált egy társasházi lakásban egy 42 éves nőt, akit később a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek, de a szakszerű ellátás ellenére életét vesztette. A férfi becsengetett a nőhöz, aki ekkor a 14 éves lányával, 11 éves és 7 éves fiaival volt otthon. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi minden előzetes szóváltás nélkül megtámadta a nőt; egy machetevel hétszer megszúrta és 19 további sérülést okozott, majd elmenekült a lakásból.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható K. Dániel 2019. december 30-án 23 óra 46 perckor egy e-mailben – amelyet a BRFK Kommunikációs Osztályára küldött – elismerte a bűncselekmény elkövetését, de ekkor még ismeretlen helyen tartózkodott, ezért a rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene. Végül a férfit 2019. december 31-én 18 óra 20 perckor a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve Budapest XVII. kerületében elfogták.

Gyilkos és pedofil, de nem őrült

K. Dániel és későbbi áldozata nem ismerte egymást. A rendőrök a férfi Harmat utcai lakásában lefoglalták a mobiltelefonját és laptopját is, amelyeken a nyomozás során gyermekpornográf felvételek találtak. A nyomozók azt is megállapították, hogy K. Dániel 2019. december 25-én egy XI. kerületi lakásban megerőszakolta 12 éves féltestvérét.

Az aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett, szexuális erőszak bűntett, valamint gyermekpornográfia bűntett miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére - olvasható a police.hu oldalon.

A Harmat utcai gyilkos naplójának részlete Forrás: police.hu

"A Sátán segítségével megpróbálok gyilkolni"

Az elkövető naplójának részletéből egy igen zavart elme tárul elénk, a férfi érezhetően eldöntötte, hogy ölni fog, végül pedig a Sátán segítségét kérte, hogy szörnyű tettét megvalósíthassa. Az igazságügyi elmeorvos szakértő annak elemzésekor nem állapított meg zavart elmeállapotot csupán szadisztikus, mazohisztikus vonásokat, így tehát a férfi bűntethető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.