75 kilót fogyott az a nő, akit az esküvőjén nem bírt megemelni a férje

Forrás: Shutterstock -
esküvő fogyás Stephanie Gill hízás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Stephanie Gill, aki 114 kilósan ment férjhez, most bepótolt valamit, amit annak idején a súlya miatt nem lehetett. 

Stephanie Gill elképesztő túlsúllyal küzdött, amikor a férjével összeházasodtak. A 18 évvel ezelőtt történt esküvő fantasztikus hangulatban telt, egyedül egyetlen apróság bántotta az újdonsült feleséget. Elmondása szerint nagyon vágyott arra a tipikus filmes jelenetre, amikor a férfi az ölében emeli át a nőt a közös otthonuk küszöbén - de tekintve, Stephanie akkoriban 114 kilót nyomott, így erre nem sok esélyük volt.

75 kilót fogyott a nő, akit az esküvőjén nem bírt megemelni a férje (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

A nő állapota ám ezt követően csak egyre rosszabb lett, míg végül 140 kilóra hízott fel. 2015-ben gyomor bypass műtéten esett át, illetve eltávolították a gyomrának 80%-át. Azt gondolná az ember, hogy ilyen beavatkozások után már szinte gyerekjáték a fogyás, ám ahogy Stephanie meséli, ez nem teljesen így van. Elmondása szerint rendszeresen és keményen kell sportolni ahhoz, hogy meg tudja tartani a nagy nehezen elért alakját. És a sok lefutott kilométer, valamint a műtétek és az életmódváltás meghozta várva várt gyümölcsét: Stephanie 75 kilót fogyott, azaz most 63 kilót nyom. Elképesztő, mennyire megváltozott az egész ember.

Az idei házassági évfordulójukat éppen ezért úgy ünnepelték, hogy bepótolták azt a bizonyos jelenetet, amelyre 18 évvel ezelőtt nem kerülhetett sor. Az ő házasságuk így lett igazán tökéletes - írja a Daily Mail.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.