A hónap tanárának választották a nőt, akiről később kiderült, hogy 16 éves diákjával szexelt

tanár-diák viszony szex iskola tanár-diák diák tanár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Letartóztattak egy wisconsini tanárt, miután kiderült, szexuálisan zaklatta nevelt fiát, aki nem mellesleg egykori tanítványa volt.

Stephanie Pudlowski a Rhinelanderben található James Williams középiskolában tanított, és ott ismerte meg a fiút, akinek később a gyámja lett. Később a diák beköltözött Stephanie és férje házába, aztán a férj egy napon gyanakodni kezdett, hogy felesége és a befogadott fiú között van valami - írja a Daily Mail.

A férfi kamerákat telepített a ház különböző pontjaira, és kiderült: aggodalma nem volt alaptalan.

A fiú szobájába rejtett készülék felvételeit visszanézve kiderült, hogy felesége megrontotta a 16 éves diákot.

A férj feljelentette a 38 éves Stephanie Pudlowskit, akit május 15-én letartóztatták. Kihallgatásán elmondta, a fiú egyszer sem indítványozta a szexuális kapcsolatot. A tanárnő óvadék ellenében szabadlábon védekezhet, az iskolában időközben felmondott, a férje pedig beadta a válókeresetet.

2017-ben Pudlowskit - a diákok szavazatai alapján - a hónap tanárának választották.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.