Záporok és nyári meleg jellemzi a hét időjárását

Forrás: Shutterstock -
időjárás Nyár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Többnyire meleg idő várható a héten, de az esernyőt nem érdemes otthon hagyni: záporok és zivatarok is várhatóak. 

Hétfő


Gyakran lesz erősen felhős az ég. A Dunántúlon záporok, keleten zivatarok várhatók. Az északnyugati szél megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. Gyenge hidegfronti hatás valószínű. 21 és 27°C között alakul a hőmérséklet.

Kedd


Továbbra is gomolyfelhős lesz az ég. Eleinte inkább csak a Dunántúlon lesznek záporok, majd estétől dél felől egy kiterjedt zivatarrendszer érheti el a hazánkat. A csúcsérték 20 és 26 fok között alakulhat.


Szerda


Hajnalban több helyen valószínű eső, zápor, zivatar; majd délelőtt átmeneti szünet lesz a csapadékban, előbukkan a nap. A déli óráktól aztán újabb zivatarok törhetnek ki. 22-23 fok körüli értékeket mérhetünk.


Csütörtök és péntek


Sok napsütésre van kilátás, és már csak elszórtan lehet nyári csapadék. Erősödik a nappali felmelegedés is: pénteken már 25-29°C ígérkezik - olvasható a Köpönyegen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.