Elfogadták a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt

Forrás: Shutterstock -
megszüntetés veszélyhelyzet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, valamint jóváhagyta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt is kedden.

A képviselők 192 igen szavazattal, egyhangúlag hagyták jóvá a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által beterjesztett, kétharmados támogatást igénylő, a veszélyhelyzet megszüntetését kezdeményező javaslatot.

Ekkor lesz tényleg vége a veszélyhelyzetnek Forrás: Shutterstock

A veszélyhelyzet megszüntetéséről a kormány dönt, és az időpont ismertté válása után veszti hatályát a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény.

Varga Judit igazságügyi miniszter korábban azt közölte, várhatóan június 20-án szűnhet meg a veszélyhelyzet.


A kormány továbbra is szükségesnek tartja azonban több, a járvány alatt meghozott rendelkezés fenntartását, ezért Gulyás Gergely javaslatára a parlament 135 igen, 54 nem szavazattal és három tartózkodás mellett elfogadta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvényt is - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.