Koronavírus - Elindult a szervek adományozása és beültetése

Forrás: Shutterstock -
transzplantáció koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus-járvány után visszaállni látszik a régi rend a szervátültetésben és - adományozásban - mondta Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az igazgató elmondta, májustól ismét a járvány előtti szinten van már a szervdonáció és a szervátültetés mértéke is.

"A járvány alatt - elsősorban márciusban és áprilisban - jelentősen lecsökkent a szervátültetések száma" - fűzte hozzá. Kiemelte, a felmérések azt jelzik, hogy a koronavírus-kockázat a szervátültetések terén nem kiemelkedő például a fertőzés lefolyásában vagy a halálozásban.

Forrás: Shutterstock

"Az már nagyobb kockázatot jelent, hogy - megakadályozandó a beültetett szerv kilökődését - a műtét után olyan gyógyszereket kell szedniük a betegeknek, amelyek gyengítik az immunrendszert. Transzplantáció esetén a donorokat eddig is számos betegségre szűrték, ami most kiegészült a koronavírus-szűréssel" - fűzte hozzá Mihály Sándor.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.