Lassan megérkezik a valódi nyár: 30 fokos meleg várható

Fotó: Polyák Attila - Origo -
időjárás Nyár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A május és a június nem kényeztetett el minket az időjárás terén, de az előrejeltések szerint a hét második felében igazi nyári melegre számíthatunk. 

Hétfő


Délutánig erősen felhős lesz az ég, és több helyen várható eső, záporeső. Délután nyugaton csökken a felhőzet, míg keleten gomolyosodik a felhőzet - így ezeken a tájakon több helyen törhet ki zivatar. Az ÉNy-i szél erős, a Dunántúlon nagy területen lesz viharos. 21 és 26°C között alakul a hőmérséklet.


Kedd


Nyugat felől tovább csökken a felhőzet, egyre több napsütésre számíthatunk. Az eleinte még élénk ÉNy-i légmozgás is gyengül. 25 fok köré melegszik a levegő.


Szerda


Napos, gomolyfelhős időre van kilátás. Inkább csak északon, északnyugaton fordul elő elszórt zápor, zivatar. 21 és 26 fok közötti értékeket mérhetünk.


Csütörtök és péntek


Sok napsütés valószínű, csak kevés gomolyfelhő jelenik meg az égen. Zápor, zivatar továbbra is inkább csak az északnyugati területeken alakulhat ki. 25 és 30 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.