Ónody György Magyar Rádió
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meghalt Ónody György, a Magyar Rádió korábbi főszerkesztő-helyettese és vezető szerkesztője.

Ónody György 1934-ben született Szekszárdon. 1967-től a Magyar Rádió külpolitikai rovatának munkatársa volt, 1975-1983 között és 1988-1995 között rovatvezetőként, 1993-ban főszerkesztő helyettesként, 1995-től vezető szerkesztőként dolgozott. Munkája során megjárta a Közel-Keletet, tudósított észak-afrikai országokból, időszakosan New Yorkból, majd öt évig párizsi tudósítóként is dolgozott. Nyugdíjba vonulása után is folytatta külpolitikai elemző könyveinek írását, legtöbb munkája a Közel-Keletről szól. Utolsó megjelent könyve (Iszlám és kard, 2016) az arab tavasz és az Iszlám Állam fejleményeinek egyik első monografikus feldolgozása volt - írja az MTI.

87 éves korában elhunyt Ónody György Forrás: YouTube

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.