Koronavírus: Félmillió ember került vesztegzár alá Peking térségében

Forrás: Shutterstock -
pandémia Peking koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mintegy félmillió ember került vesztegzár alá a Peking térségében kitört újabb járványgóc miatt - közölték a kínai hatóságok vasárnap a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedése nyomán.

A hatóságok ugyanakkor arról biztosítottak mindenkit, hogy a helyzet javulni fog. A korlátozások által érintett Anhszin megye 150 kilométerre található Pekingtől. A területet az egészségügyi hatóság szerint teljességgel elszigetelik, a lakosoknak az otthonaikban kell maradniuk, családonként egy személy járhat bevásárolni, illetve gyógyszerekért.

Az újabb esetek miatt sokan a járvány egy újabb hullámától tartanak. Miután két hónapon át nem jelentettek újabb fertőzötteket Pekingből, június 11. óta már 311 esetet tartanak nyilván a kínai fővárosban. A járványgóc központja a Hszinfadi nagybani piac lehet, amelyen május 30. óta mintegy 200 ezren fordultak meg. A Hszinhua kínai hírügynökség szerint a piacra a anhszin megyei vállalatok szállítottak édesvízi halakat.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A múlt héten tömegesen végeztek el koronavírus-teszteket Pekingben a nagyobb piacok, éttermek, és futárszolgálatok munkatársainál, de a potenciálisan érintett lakónegyedekben élőket is megvizsgálták. A Global Times állami hírlap szerint a teszteket most a szépségszalonok dolgozóira is kiterjesztik.
A járvány kiindulópontjában, Kínában eddig 84 745 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 4641-en hunytak el a kórban.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.