Pintér Richárd azt állítja, ártatlanul került rács mögé

Forrás: Shutterstock -
Pintér Richárd börtön
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pintér Richárd nem törődik bele az ítéletbe, harcbaszáll a szabadságáért. 

A bíróság álláspontja szerint egy motoros banda 6 pénzszállító autót rabolt ki 2010-2011 között. A csapat kivárta a megfelelő pillanatot, leütötte áldozatát, és megszerezte a fémkazettát, amely a pénzt tartalmazta.

Pintér Richárd az incidensekért 14 év börtönbüntetést kapott első fokon, melyhez nagyban hozzájárult egykori szerelmének vallomása. B.M. határozottan a férfi ellen vallott, pedig eleinte nagyon szépen indult a kapcsolatuk. Richárd még házat is vett, melyet a korábbi szépségkirálynő nevére íratott, ám a viszonyuk romlani kezdett, majd a rablások idején célkeresztbe került a nő is, mint lehetséges elkövető, ám később már csak tanúként hallgatták ki.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A nyomozás azonban elakadt, ezért a rendőrség 10 millió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Ekkor jelent meg B.M. jelenlegi élettársa, aki értékes információkkal szolgált, és fel is markolta a szép kerek összeget. Richárd azonban nem adja fel, továbbra is állítja, hogy ártatlan, és tovább harcol az igazáért.

"Richárd édesapja keresett meg minket, hogy próbáljunk meg segíteni a fián, aki szerinte ártatlanul ül börtönben. Dr. Nagy Lajos jogász úrral átnéztük a papírokat, és úgy gondoljuk, valóban rengeteg kérdőjel és megválaszolatlan kérdés sorjázik az iratokban. Hogy mást ne mondjak: a volt szépségkirálynő ellen hamis tanúzás miatt két éve eljárás folyik! Véleményünk szerint a perújítás megalapozott lehet, ezért azt kérvényezni fogjuk" - mondta a Blikknek Vidák Aladár, A Reménytelen Ügyek Harca elnevezésű jogvédő egyesület elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.