Kiderült, mi történt a 15 éves érdi lánnyal: vaklárma volt az egész, szerencsére nem rabolta el senki. 

Ahogy azt néhány órája megírtuk, az eltűntnek hitt tinédzser édesanyja már tegnap reggel hívta a rendőröket, miután gyermeke nem jelent meg abban az üzletben, ahol a gyakorlatát tölti. Ezt követően az ismerősök és a hatóságok is a lány keresérére indultak.

Később valaki azzal hívta fel a rendőrséget, hogy egy 15 éves lányt ismeretlen emberek rángattak be egy kocsiba, majd elvitték és megerőszakolták. Most azonban kiderült, hogy ez az egész csak a tinilány hazugsága volt. 

A tinilány azt hazudta, hogy tegnap 8 óra 30 perc körül az Alsó utcában megállt mellette egy fekete Audi, kipattant belőle két ismeretlen férfi, valamit az arcához szorítottak, berakták a kocsiba, majd egy raktárépületben tért magához. Rövid ideig volt eszméleténél, közben kést szorítottak a torkához, megerőszakolták, majd órákkal később egy érdi utcában kilökték a járműből, ott találkozott össze barátjával. Mint kiderült, a rendőrségre betelefonáló szemtanú is a 16 éves srác volt. 

Miközben a mentők orvosi vizsgálatra kórházba vitték a lányt, látleletek készültek, mintavétel és testszemle zajlott, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság forrónyomos egysége igyekezett minél több információt beszerezni. A lány által megnevezett utcák, közterületek térfigyelő kameráinak felvételeit több órára visszamenőleg ellenőrizték, tanúkat kutattak, kihallgatták a bejelentő barátot és a lányt is - írja a Police.hu

Késő estére kiderült, a bejelentésnek nincs valóságtartalma.A két, egymással négy napja járó fiatal bevallotta, közösen találták ki az emberrablós történetet, hogy ne derüljön ki, az egész napot együtt töltötték. Hogy meséjük még hihetőbb legyen a lány megszaggatta ruháját, összekoszolta magát az úton talált porral, még a haját is összekócolta, a testén lévő hámsérüléseket együtt okozták.