Időjárás: viharos szél és zivatarok jönnek a következő napokban

zivatar időjárás viharos szél zápor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A következő napok időjárása igen változatos lesz: viharos szélre, záporra és zivatarra is lehet számítani. 

Csütörtök

Gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, és már hajnaltól kezdve több helyen várható zápor, zivatar (eleinte főleg északon és a középső tájakon, délutántól inkább délkeleten). Északnyugaton már csak 28, délkeleten még 34 fok körül alakul a hőmérséklet.

Péntek

Eleinte erősen felhős lesz az ég, majd - a viharossá fokozódó északnyugati szél hatására - csökken a felhőzet. Felfrissül a levegő: délután 23-29°C közötti értékeket mérhetünk.

Eső és viharos szél is jöhet - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Szombat

A többórás napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet, de csak elszórtan fordul elő zápor, zivatar. Gyenge marad a szél, csak zivatarok környezetében erősödhet meg. A csúcsérték 25-30 fok körül várható.

Vasárnap és hétfő

Mindkét nap sok napsütésre, igazi nyaraló időre van kilátás. Záporra, zivatarra kicsi az esély. A hőmérséklet emelkedik, délutánonként 27-33°C valószínű - írja a Köpönyeg.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.