Hatalmas, fénylő gömböt láttak a mentősök

Forrás: Alekszej Jakovlev -
mentő UFO gömbvillám
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmas, fénylő gömb követte a mentősöket - az évtizedekkel ezelőtti eset annak idején az egész országot lázba hozta. 

Az egész országot lázba hozta hosszú évekkel ezelőtt, ami a Debrecen környékén szolgáló mentősökkel történt. 1986-ban ugyanis éppen Debrecen felé tartottak, amikor Hajdúdorogot elhagyva különös dologra lettek figyelmesek: egy hatalmas világító gömböt vettek észre, ami úgy 10 méter átmérőjű lehetett – eleveníti fel a az évtizedekkel ezelőtti esetet a Bors.

Hatalmas, fénylő gömböt láttak - Képünk illusztráció Forrás: Alekszej Jakovlev

A beszámolók szerint a gömb narancsszínű volt és a földtől 30-40 méter magasan lebegett, körülötte pedig olyan körgyűrű volt, amelyből lángnyelvek csaptak ki. 19 kilométeren keresztül látták a mentősök, Hajdúböszörménybe érve azonban a gömb egy erdősáv felett megállt, és ereszkedni kezdett, közben erősen fénylett, majd eltűnt. A mentősök még ugyanazon a napon ismét láttak egy hasonló, de annál nagyobb gömböt Józsába érve.

A magyarázatok szerint a mentősöknek gömbvillámmal volt dolguk, Hargitai Károly az UFO - Szenzációk és bizonyítékok című könyv írója szerint viszont ez a jelenség nem lehetett gömbvillám, az ugyanis 1 méter átmérőjű szokott lenni, és kékesfehér színű.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.