Elgázolta a biciklist a kecskeméti autós, majd otthagyta az úton

Forrás: Shutterstock -
gázolás cserbenhagyásos gázolás bicikli baleset baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy ismeretlen személy egy Opellel elgázolt egy biciklist Kecskeméten tavaly decemberben. Az autós nem adta meg az elsőbbséget a kerékpárosnak, majd a baleset után egyszerűen továbbhajtott.

Az Opellel közlekedő autós az egyenrangú útkereszteződésben jobbról jövő és balra kanyarodó biciklisnek nem adta meg az elsőbbséget, és elgázolta 2019 decemberében Kecskeméten.
A férfi megállás nélkül továbbment a balesetet követően. Kiderült, hogy az 50 éves kerékpárosnak súlyos sérülései lettek – írta police.hu

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A nyomozás után a rendőröknek sikerült beazonosítani a 36 éves helyi lakost, aki ellen vádemelést javasol a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, közúti baleset okozása vétségével és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével gyanúsítják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.