emberkereskedelem rendőrség szexuális bűncselekmény
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő eset került napvilágra nemrég: rokonai árulták pénzért a 13 éves kislány testét. 

A hajdú-bihari rendőrök 2020 februárjában értesültek arról, hogy egy Furtán élő 13 éves lányt két férfi szexuálisan bántalmazott. A nyomozók kihallgatták a két berettyóújfalui lakost, akiknek több vádpont miatt is felelniük kellett, időközben azonban a lány rokonai is bekerültek a hatóságok látóterébe. Mint kiderült, a lány rokonai pénzt fogadtak el a lánnyal való szexuális aktusért cserébe.

"A hajdú-bihari nyomozók a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen, valamint a zsákai és debreceni körzeti megbízottak közreműködésével, 2020. július 21-én hajnalban egy összehangolt akcióban fogták el a sértett két rokonát. A rendőr-főkapitányságon gyanúsítotti kihallgatásukat követően, bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A 41 éves nő, valamint a 22 éves férfi a két gyanúsítottól pénzt kért azért, hogy szexuális kapcsolatot létesíthessenek a gyermekkorú lánnyal. Forrás: Police.hu

Velük szemben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberkereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást" - írja a Police.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.