Súlyos bűncselekménnyel vádolták a rendőrség épületéből kiugró férfit

öngyilkos rendőrség kiugrott öngyilkosság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kecskeméti épületének ötödik emeletéről ugrott ki egy ötven éves férfi. Úgy tudni, erőszakos bűncselekménnyel gyanúsították, ezért vitték be.

Ahogy azt korábban megírtuk, kiugrott a kecskeméti rendőrség ötödik emeletéről egy ötven éves férfi kedden, nem élte túl a zuhanást, a helyszínen életét vesztette.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A legfrissebb információk szerint erőszakos bűncselekménnyel gyanúsították, ki akarták hallgatni, emiatt vitték be a rendőrségre. Csakhogy erre már nem kerülhetett sor, a férfi előtte kivetette magát az ötödikről – írta meg a Bors.
A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeita

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.